Advent

Adventus Domini, azaz az Úr eljövetele. Advent első vasárnapja köszöntött ránk. Most már ténylegesen elkezdődött a várakozás.
Várni. Azt hiszem, ez az elsők között szerepel, amit megtanulunk, meg kell tanulnunk már gyermekkorunkban. Izgatottsággal vegyes türelemmel várakozni, készülődni egy-egy eseményre. Szinte jobb, mint maga az esemény. A legszebb várakozás az Advent, legalábbis számomra. Ez egy olyan csoda, amiről tudod, hogy egészen biztosan bekövetkezik. Eljön. Ezt tudjuk. És mi van avval, amiben nem vagyunk biztosak? Amit csak szeretnénk, amiben reménykedünk, amire vágyunk? Ami szinte lehetetlen, mégis várunk rá. Vajon maga a várakozás beteljesítheti a várt dolgot? Vajon a pásztorok usque 2000 évvel ezelőtt mennyire voltak biztosak abban, hogy tényleg megszületik a szent kisded? Semmi biztosítékuk nem volt rá, csak a Hitük. És igen, felkerekedtek, és nekivágtak a hosszú, fárasztó útnak, békés, szelíd szívvel, akárcsak a három bölcs király. Mert hittek, kérdés és feltevés nélkül. És ha a cél végül netán mégis párává foszlott volna, a megtett út ott volt a hátuk mögött. Legalább azért megérte. A várakozás egyfajta belső fejlődés, gyarapodás. Persze nem a mamuszos láblógatásra, sem a sült galamb röptének ívét kémlelő szempárra gondolok. Ennél aktívabb várdogálásra gondolok, ami fontosabb, mint maga a cél. Csak fel kell ismerünk. Várakozzunk hát hittel, és szemlélődjünk utunkon, én ezt kívánom most. Boldog első adventi hétvégét:)